 
Szeretettel köszöntelek,
kedves látogató!
A végtelen
Milyen messze a
végtelen,
ha ajkadról szó ejti ki,
vagy
lépted tárja eléd-
közte híd,
alatta emberfejek,
mik tartanak,
vagy
kezek emelik talpadat
nem merülni el,
hol mocsok és sár takar.
Mondd, szemed
látja-e még a közelt,
vagy
átsiklik néma tájakon
kinyújtott karoddal elérni
az áhított holnapot.
Érzed-e még virágok
bódító illatát,
szelíd muzsika
üzen-e neked,
vagy
légből hívott köddel
titkaid leplezed.
Álmodod-e még
vadlovak vágtáját,
sasok széles szárnyát,
pillangók könnyed reptét -
vagy
fagyott mosollyal
csapod agyon.
Milyen messze
a végtelen,
ha betűkből
összerakod -
vagy
száll
vadludak útján
mezőkön,
álmos hegyeken,
megpihenve
fodros habokon
számolni a cseppeket.
Ha már nem lelsz határt,
hol valaha volt,
sűrűn-szőtt hálóban
te vagy
a
pók…
Uram, adtál két lábat,
utat, mit kijelölj, nem kértem –
botlottam kőbe, fába,
míg egyiktől másikig értem.
Uram, adtál egy törzset,
megtartsa lábam, ha meginognék –
hajlított volna ketté,
mit erős gerinccel megtoldtál.
Uram, adtál két kezet,
ölni vagy ölelni, nem mondád –
nyújtottam elém védőn,
vagy szorítva ökölbe kérdőn.
Uram, adtál két szemet,
mi előre néz, de hátra is lát –
leszegtem földnek, emeltem égnek
fohászom szól hozzád:
Uram, nem adtál több értelmet
felfogni a megérthetetlent.
Uram! Adj kérlek jelet!
Ne hagyd megtörni hitemet!
Uram! Irgalmazz!
2007. október 24.
Köszönöm, hogy megtiszteltél figyelmeddel!
Szeretettel várlak máskor is!
 vasneliza@gmail.com
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
